Bejegyzések

Így tanulnak otthonról a nagyvilágban – Ötletek és lehetőségek külföldről

Eljött hazánkban az otthontanulás harmadik hete, és úgy tűnik, mind a tanárok, mind pedig a diákok és szüleik egyre jobban belerázódnak a kényszerhelyzetbe.

3+1 nyelvgyakorló otthonra

Pánik, tanácstalanság, csalódottság. Leginkább ezekkel a szavakkal lehetne jellemezni az elmúlt hetek történéseit, amit az egész világra lesújtó koronavírus-járvány okozott. A magyar kormány kénytelen volt az államilag támogatott kéthetes külföldi nyelvkurzusokat is egy évvel elhalasztani, így sokaknak többek között ez a terve is meghiúsult. Csüggedni azonban nincs okunk, hiszen az otthon töltött napokat hasznosan is eltölthetjük, a nyelvkurzusra jelentkezők pedig már most elkezdhetnek gyakorolni a jövő évi megmérettetésekre.

Értelem és érzelem

Hogyan is tudunk tisztán, egyértelműen kommunikálni, ha megannyi tényező befolyásolja értelmezésünket? A kommunikáció tudománya egyértelműen kimondja, hogy a sikeres információcsere szempontjából az üzenet fogadója épp olyan fontos tényező, mint a feladója.

Vajon hogyan írjuk helyesen ezeket az angol szavakat?

Az angol szavak néha elég trükkösek tudnak lenni. Hiába ismerjük már egészen jól a nyelvet, a szavak betűnek sorrendje még az egészen rutinos nyelvészeket is összezavarhatja. Következő kvízünkben a „spelling” tudásodat tesztelheted. Hazudni nem fogunk: találkozni fogsz egyszerűbb, valamint bonyolultabb szavakkal is. Feladni viszont sosem érdemes, hiszen hibáinkból is tanulunk.

Ja, és most is jöhetnek majd a pontszámok kommentbe.

Mitől lehetséges, hogy az eszkimóknak több szavuk is van a hóra, nekünk viszont csak egy?

Azok, akik nemzetközi környezetben dolgoznak, rendszeresen megtapasztalhatják, hogy még tökéletes idegennyelvtudás mellett is előfordulnak félreértések. Mitől lehet ez? Ennek jártunk most utána.

5+1 nyelvtanulási applikáció, amivel biztos nem lősz félre

A nyelvtanulást azonban nagyban megkönnyítheti a mai modern technológia, hiszen már nem csak hanganyagok után mondhatjuk vissza a különböző szavakat és kifejezéseket, de az okos világnak hála, különböző telefonos applikációkkal is tornáztathatjuk az agyunkat a nap bármely szakában.

Nyelvtudás, mint lehetőségforrás

A külföldi cserediák programok segítségével a diákok képesek a világot egy másik kultúra szemüvegén keresztül látni. Erre az élményre azonban nem árt előzetesen felkészülni, így legjobb, ha magabiztos nyelvtudással indulunk, melyhez kiváló segítség egy előzetes külföldi nyelvi kurzus.