Miért ne félj elengedni a gyerekedet külföldre?

Az eszed azt súgja, hogy az államilag támogatott kéthetes külföldi nyelvtanfolyamból csak profitálhat a kislányod vagy kisfiad, kihagyhatatlan lehetőség. A szíved viszont aggódik, hogy mi lesz vele a családja nélkül egy idegen városban. Most összeszedtünk 3 érvet, amelyek segítenek legyőzni a kétségeket!

Felelős környezet várja
Fontos tudni, hogy alapvetően két opció közül lehet választani. A diákok vagy csoportosan, az itthoni iskolájuk szervezésében utaznak ki, vagy egyénileg. Előbbi esetben barátaival, ismerőseivel vág bele a közös kalandba, és elkíséri őket egy tanár is a középiskolájukból. Utóbbi esetben van csak szó arról, hogy egyedül csöppen bele a külföldi környezetbe – ám ebben az esetben sem érdemes aggódni.

Megnyugtató azt is tudni, hogy előre szűrik a célországok nyelviskoláit: csakis a helyi hivatalos oktatási és kulturális szervezetek által minősített intézmények vehetnek részt a programban. Ezeknél a nyelviskoláknál nemcsak a megfelelő szakmai színvonalat biztosítják, hanem felelősséget is vállalnak a tanulókért. Most biztos az fut át a fejedben, hogy ez eddig rendben, a tanítási idő alatt biztonságban lesz a gyerek, de ez mindössze heti 20 óra, mi lesz a fennmaradó időben? A diákokat leellenőrzött családoknál vagy kortársakkal együtt kollégiumban helyezik el, ahol természetesen szintén biztosított a felügyelet. Ezenkívül több szabadidős programot is szerveznek nekik, így garantált, hogy nem engedik el a gyereked kezét, amint az órák után kilép a nyelviskola ajtaján.

Az önállóság tanulható

Azok a fiatalok, akik részt vettek már hasonló tanfolyamokon, egybehangzóan állítják, hogy nemcsak a nyelvtudásukat fejlődött, hanem az önállóságuk és magabiztosságuk is.

Éppen az, amitól te szülőként tartasz – hogy nem lesz ott a biztonságot nyújtó családi háttér –, ad egy olyan löketet nekik, amitől megtanulnak jobban egyedül boldogulni.

Természetesen nem vészhelyzetekre gondolunk (hiszen ilyen esetekben rendelkezésre áll majd orvosi vagy jogi segítség), hanem hétköznapi szituációkra. A külföldi két hét alatt többek között önállóan kell majd vásárolni, beosztania a pénzét, közlekedni, ruhát mosni. Éppen emiatt sokszor tapasztalható, hogy a korábban visszahúzódó kiskamaszok teljesen kivirulva, megerősödött önbizalommal térnek haza egy ilyen útról.

Kapcsolatban maradni sosem volt még ilyen könnyű

Egy kéthetes külföldi kiruccanás 2-3 évtizede még azt jelentette, hogy az illető alig tudott kommunikálni az itthoniakkal, maximum hazaérkezése után tartott egy hosszabb élménybeszámolót. De az okostelefonok, a Skype, Viber, Facebook és Messenger korában a kapcsolattartás nem igazán akadály. Egy gyors SMS landolás után, videós beszámoló a szállás elfoglalásakor, esténként pedig közös FaceTime-hívás az egész családdal: nemcsak arról bizonyosodhatsz meg napról napra, hogy a gyereked jól érzi magát és minden rendben vele, hanem azt is láthatod, hogy mennyi újdonságot fedez fel a célországban. Korábban ha megkérdezted, mi történt aznap a suliban, egyszerűen lerázott annyival, hogy semmi különös? Biztos lehetsz benne, hogy a külföldön eltöltött két hét alatt ilyen egyszer sem fog előfordulni, annyi klassz élmény és tapasztalat vár rá!

HOGYAN
VÁLASSZUNK
NYELVISKOLÁT?
Iratkozz fel, és tudd meg ingyenes, 5 napos
hírlevél-sorozatunkból!
Hirdetés
Hirdetés