Amit tudnod kell Londonról!

Kilencmillió városlakójával London úgy is Európa egyik fővárosa, hogy a Brit-szigeteket tenger választja el a kontinenstől. A kultúrákat, a hagyományokat és nyelveket London hatalmas szivacsként szippantja magába, a világ egyik legsokszínűbb világvárosát teremtve.

Felfoghatatlan méreteit a magasból megközelítve lehet csak átlátni – ha esőfelhők épp nem fedik le. A Heathrow reptéren landolva pedig annyit lehet tekeregni a csatlakozásig eljutva, mintha egy magyar kisvárosban bolyongana az ember. Egyetlen repülőtérrel egy ekkora település persze nem éri be: járattól függően a London City, a Gatwick és a Luton leszállópályáin is landolhatunk.  Lőleg az utóbbi kettő van a belvárostól annyira messze, hogy a bejutás ideje és költsége miatt is érdemes legyen előre tájékozódni. Londonnak egy, határozott földrajzi szervezőegysége van: a Temze, angol nevén a River Thames, amely keleten kis folyócskaként lép a városba, ám a torkolat felé haladva, kilométeres szélességgel hagyja el azt.

Ki ne ismerné fel a híres Tower Bridge-et, amely minden képeslapon ott van, egy double-deckerrel egyetemben. Az viszont sokaknak csak a helyszínen tudatosul, hogy ma már mennyi fényesen csillogó felhőkarcoló népesíti be a horizontot – a legtöbb a banknegyedben foglal helyet, és a London Bridge vezet a lábaikhoz. A Westminster Bridge nem kevésbé híres, bár nem a híd alakja, hanem a hátterében elterülő Palace of Westminster és két tornya, a Big Ben, valamint a Victoria Tower képeslap-fotótémája miatt. A látképhez ma már hozzátartozik az átellenes oldalon forgó London Eye óriáskerék, a Westminster Abbey gótikus templomépülete pedig pár lépéssel odébb mutatja meg ezeréves alapjait. Északnak haladva a Downing Street 10-es cím alá juthatunk, ahol az Egyesült Királyság kormánya tevékenykedik, tovább sétálva pedig a Trafalgar Square és a National Gallery következik.

Történelmi arcának rengeteg domborulatát rejti a belváros, amelyben Shakespeare újjáépített Globe színháza eltűnik apró méretével. Ez a gyalogos híd, a Millennium Bridge tőszomszédságában pihen, amelyen északnak haladva a St. Paul’s Cathedralba futunk bele. Megbocsáthatjuk a városnak, ha egy-két negyedében a pezsgés éjszakára alábbhagy – ott vannak ugyanis például Soho utcái, ahol hajnalig tart a mulatság. Ahány kerület, annyi London-hangulat, az összekötő erő pedig a Tube, vagyis a várost keresztül-kasul behálózó metrórendszer, napi 11 millió embert megmozgatva. Az Oyster szócskát érdemes feljegyezni, és nem csak szókincsbővítés gyanánt (osztrigát jelent), hanem, mert ezen a néven fut a bérleteket és az utazáshoz feltöltött pénzösszeget tartalmazó tömegközlekedési kártya, amit a megfelelő termináloknál érdemes minél hamarabb kiváltani.

Egy szimpla buszút 550 forintnak megfelelő fontba kerül, a metrózás pedig 900 forinton nyit és a végcéltól függően nő. Ám szerencsére az utazásnak van felső limitje, aminél többet az érintésalapú automata nem von le. A spórolásra érdemes egyébként odafigyelni, mert London kifejezetten drága: egy palack bolti víz is elárulhatja Budapesthez viszonyított, két-háromszoros felárát, egy olcsóbb melegétel is ilyen viszonylatban nyit, az éttermekben aztán bármennyit ott lehet hagyni. Egy teára vagy kávéra persze mindig érdemes betérni, főleg, mivel az angol megannyi akcentusával össze tudunk futni, szóba elegyedve pedig a miénket tudjuk oxfordivá csiszolni.